2014. nov 01.

A gonosz varázsló átka

írta: Bonyolító
A gonosz varázsló átka

Szörnyű dolog történt a Szürkületi Zónában. Valamelyik gonosz varázsló mágikus ködöt bocsátott, de az is lehet, hogy delejes vihart kavart, minek következtében valamennyi pártaktivista és bérragasztó törpévé zsugorodott és ami még ennél is rosszabb, a pártok egytől egyig mind elszegényedtek. Egyik pillanatról a másikra, mintha soha egy fillérjük sem lett volna.

felsofokon.jpegforrás:felsofokon.hu

Világlátott ember vagyok, aki nem ijed meg az árnyékától, de meg kell vallanom, előkerestem a hétmérföldes csizmámat, mert bizony inamba szállt a bátorságom.

 

Három hete még óriások hada ragasztgatta és akasztgatta följebb és följebb a választási plakátokat, egyre magasabbra. Három hete minden létező szabad felületet elfedtek a máskülönben példaértékű és törvénytisztelő politikusok, akik öles betűkkel hirdették, hogy győzelmük esetén mindent meg fognak tenni, hogy a jog érvényesüljön és rajtuk kívül azt más is tisztelni legyen kénytelen.

Példás büntetéseket helyeztek kilátásba az összevissza ragasztgató, falakat, oszlopokat beburkolókkal szemben. Mert rendnek kell lennie és, hogy ennek nyomatékot adjanak ezeket a jelszavakat plakátjaikra is nyomtaták és minden létező szabad felületet elfedtek vele.

 

Aztán ez az átkozott varázsló mindent összekuszált és elrontott.

Három hete egyetlen pártaktivista sem éri fel a magasabbnál magasabbra helyezett, akasztott plakátokat és a pénz is elfogyott, hogy azokat a helyeket megtisztítsák, amelyeket a törpék is elérik. A törvénytelenül kiragasztott plakátok továbbhirdetik a törvényes kormányzás propagandáját, de mindez szerencsére senkit sem zavar széles e vidéken. Lakosok tömegei néznek farkasszemet a majdnem tisztességesen megválasztott képviselőikkel és azokkal is, akiket egészen tisztességtelenül nem tudtak megválasztani. Itt kérem pártállástól függetlenül egység uralkodik, amit a gonosz varázsló sem tudott megbontani.

Nevezetesen mindenki ugyanúgy tesz arra, hogy az összes település összes közterülete úgy néz ki, mintha egy óriási cirkusz tartana immár hetek óta minden este előadást, ami részben igaz is.

Helyesbítek. Egészen igaz.

Szólj hozzá

kampány politika választás pofátlanság képmutatás nemtörődömség Magyarország