2016. máj 23.

74:0

írta: Bonyolító
74:0

Ez nem jött össze. Van ilyen, pontosabban van ilyen a mesében talán, mert ami a képzeletet felülmúlja, az a mesék világában leledzik. Lehet tévedni egyszer, lehet kétszer, de hetvennégyszer?

Ennyi feljelentést tett Miskolc polgármestere hivatalba lépése után, igazi magyar szokás szerint. Micsoda program, micsoda csapat állhatott és ma is mögötte, ha a legfontosabb, első intézkedései másról sem szóltak, mint a leszámolásról. Ebben, a jogállamnak távolról sem nevezhető országban, a pártatlanság látszatára sem adó ügyészség nem volt képes "elítéltetni", akire kiadták a kilövési parancsot.

Hetvennégy esetből egyszer sem.

Ez alighanem Guinness rekord. E földön, ahol a bíróság vezetése finoman szólva nem pártatlan személy feleségének kezében van, akadt bíró, aki azt mondta: Nem! És mondhatta mindezt – gondolom - azok után, hogy számtalan jelét adhatta a hadjáratot folytatóknak, hogy éppen vesztésre állnak, ám azok nem hogy a sorok között, hanem a sorokat sem voltak képesek elolvasni.

holding_feljelentes.jpg

forrás:boon.hu

Mi, hogy túl sok a „ha", túl sok a feltételezés? Rendben! Maradjunk a puszta tényeknél. 74-szer bizonyosodott be a perbe fogottak ártatlansága, és 74-szer élhetnek feljelentéssel a hamis váddal alaptalanul eljárásba vontak.

Most rajtuk a sor. Nosza! Hadd kússzon a politikusbűnözés, mint közkedvelt kriminológiai kategória statisztikai mutatója az egekbe!

Szólj hozzá

politika röhej groteszk szakértelem gonoszság Miskolc