Ismét az a mocskos pénz. Miért nem vagyok képes a szépet látni. Hát nem szép, ha egy tőkés fejlesztéseket hajt végre? Ha beruház 5,4 milliárd Forintot és ahhoz az állam nem ad többet hozzá 19 milliárdnál?
Milyen tisztességes - nem törvényes, mert a mai törvénykezési gyakorlat mellett sajnos az lehetséges - munkával lehet 7 milliárd forintot összekapálni?
Ez nem jött össze. Van ilyen, pontosabban van ilyen a mesében talán, mert ami a képzeletet felülmúlja, az a mesék világában leledzik. Lehet tévedni egyszer, lehet kétszer, de hetvennégyszer?
Elérkezett a nagy nap, sikerült egy újabb adósságot rendezni. Kelemen Didák abbahagyhatja forgását sírjában - vagy éppen most kezdheti – hiszen több mint háromszáz év után, immár utca viseli a nevét Miskolcon.
Néztem a plakátot, de hiányérzetem támadt. Megtudtam, hogy micsoda grandiózus beruházással válik, éjszaka is láthatóvá a nyomor, ami pusztuló városunkat fémjelzi.
Az ész a fontos, nem a haj és különben sem a ruha teszi az embert - mondanám, ha a közhelyhalmozás lenne a célom, de ilyet még véletlenül sem tervezek. A következő történet mégis ilyesféle színezetet kaphat minden igyekezetem ellenére.
Eddy pár évvel idősebb, mint én. Ez sem számára, sem számomra nem kifejezetten örömteli állapot, csak annyi a különbség, hogy Eddy ebből semmit nem fog fel, ő ugyanis szellemi fogyatékos.