2016. dec 30.

Három csapás, ha nem is úgy

írta: Bonyolító
Három csapás, ha nem is úgy

Ha megkérdeznének, azt válaszolnám alapvetően három gondom van a stadion építésével kapcsolatban. Igazából ez a három négy, de az általános stadionépítés-ellenességemet, most kihagynám ebből a körből. Akad azonban elég - számomra – nyugtalanító tény. Vegyük sorra őket!

A XX. század elején – korábban, meg pláne – arra törekedett a várostervezéssel megbízott felelős, hogy az erősen megosztó, köznyugalmat megzavaró létesítményeket a város szélére, annak határába telepítse. Így kerültek például a börtönök perifériára és csak a városok egészségtelen túlterjeszkedésének, saját magukon történő túlnövésének köszönhető, hogy olyannyira körbeépítették őket, hogy most már több nagyvárosban a város szívében találhatjuk őket. Abban bizonyos vagyok, hogy ha a tervezők feltámadnának és lehetőségük lenne újratervezni, akkor biztos, hogy az imént vázolt slendriánságot kiküszöbölnék. Ezért is érthetetlen számomra, hogy a most földig rombolt DVTK stadiont miért éppen ott építik újjá, ahol? Most megtehetnék, hogy olyan helyen húzzanak fel stadiont, ahol az könnyen megközelíthető, (olcsón) biztosítható és senkinek nem őrli fel az idegeit.

 

img_20161230_231350.jpg

Egy másik ugyanilyen, ha nem fontosabb szempont, a miért? Ennek a nézői igénynek a kielégítésére a lerombolt stadion maximálisan elegendő volt. Mivel megígértem, hogy általános stadion-ellenességről nem szólok e posztban, márpedig ennek a kérdésnek a feszegetése előbb-utóbb ebbe az irányba mutat, a további boncolgatásoktól eltekintenék.

Amit viszont nem tudok figyelmen kívül hagyni az az ár.

Olvasom az újságban, hogy a 1071/2016 (II.25.) Kormány határozatban szereplő 10,915 milliárdos összeg 14,015 milliárd Forintra nő. Ez azt jelenti, hogy újabb 3,1 milliárd Forinttal lesz drágább, a stadion. Az ügy pikantériája, hogy a 2013.12.04-én született stadionrekonstrukciós költségvetésben még csak 4,5 milliárd Forintból tervezték megvalósítani ezt a rémálmot. Tetszenek figyelni?

Ha a könyvelőm 100 Forintot vétene a számolgatás közben, akkor már nem lenne a könyvelőm. Ehhez képest 10 milliárd különbség, vagyis az eredetileg kalkulált költség több, mint háromszorosa semmi.

Pedig azt már nem az „elmúltnyolcév”-ben tervezték és nem is Gyurcsány. És az emberek még nincsenek az utcán.

Na, de félre a politikával, abba a rabló kurva életbe!

Szólj hozzá

politika röhej pénz bosszúság pofátlanság pazarlás Miskolc DVTK