Nem friss hír, talán reagálni sem érdemes (már) rá. A közszolgálati televízió kettes csatornája bő egy éve üzemel már. Korábban már írtam a műsorszerkezetről, ami némi kívánnivalót hagy maga után. Nem bíztam benne, hogy sikerül magyar mesefilmekkel kitölteni az adásidőt, de bíztam, hogy a bóvli, diszkontrajzfilmek nem árasztják el a csatornát, de ez hiú ábránd maradt.

Nem egyeztem volna ki a korábban, az MTV megbízásából gyártott rajz- és bábfilmekkel, mert olyan rosszul vagyok összerakva, hogy csak a saját teljesítményt vagyok képes igazán értékelni. Tehát nem az összerabolt, tarhált, ügyeskedett, szerzett műsorokat, hanem a saját készítésű, új ötleteteken alapuló produkciókat szeretném látni és véleményezni. Az M3-as csatorna elindítása például szánalmas és gusztustalan vállalkozásnak tartom. Nem a műsorszámokat, hanem a csatornát. Szánalmas, mivel ez bizonyítja az MTVA impotenciáját és más tollával ékeskedni..., másrészt gusztustalan, mert teszik ezt nem ingyen, holott semmiféle külön értéket nem adnak hozzá. Egykor komoly, felkészült színészek, humoristák, televíziósok készítették eme műsorokat és akkor meg is kapták érte a jussukat. Majd számtalan érték elkallódott az archívumban (?), de mindemellett elkezdték a digitalizálásukat is, de gondolom ezt sem társadalmi munkában. Magyarán itt is a kis hazánkban uralkodó tendencia érvényesül: mindenről húzzunk le még egy bőrt. Ezeket a műsorokat közkincsként kellene kezelni és ugyanígy, mint az M1 és M2 esetében ingyen kellene sugározni. Érdekességképpen javaslom látogatásra a rádió, vagy a televízió honlapját, ahol a műsorkijátszási szolgáltatások tarifáiról tájékozódhat az erős idegzetű érdeklődő. Nonszensz árakon adják el azt, amihez ismétlem semmit nem tettek hozzá.

Lehet ezt fokozni és épp ezért döntöttem amellett, hogy néhány gondolatomat megosztom különösen az M2-vel kapcsolatban. Több elismerést is bezsebelt ez a csatorna, köztük a legjobb gyermekcsatorna díját (nem tudom mi alapján hasonlították össze) valamint a teljesen erőszakmentes csatorna díját. Elnézést, ha a megnevezéseket nem pontosan idézem, de a lényegük ez.

Egy csatorna sikere véleményem szerint a sugárzott műsoroktól függ. Magyarán a korábban előállított, valamint a felvásárolt rajz- és bábfilmek minőségétől. Nem tévedek talán túl nagyot, ha azt mondom, hogy a mesék nem erőszakosak, bár mindannyian olvashattuk már a Tom és Jerry gyermeklélektani hatásairól, sőt az elrettentő Grimm mesékről, hogy egynémely népmeséről már ne is szóljak. De félre ezekkel a sületlenségekkel, amikor egy délutáni tucatsorozatfilm pár perce alatt több negatív élmény érheti a kisdedeket – a borzalmas szinkronhangok és a tehetségtelen színészek miatt kiváltképp – hiszen a valóságban általuk is megtapasztalható, emberközeli élmények továbbgondolásával esélyesebb találkozniuk, mondjuk egy autóbaleset, vagy egy utcai garázdaság, ne adj isten egyéb erőszakos bűncselekmények esetén, mint mondjuk a hétfejű sárkánnyal a kerek erdő közepén lévő barlangban. Azt gondolom a saját kölykeimet jobban sokkolja, ha az apjuknak meghatározott rendszerességgel kell fellépnie csendháborítókkal szemben, vagy ki kell hívnia az út közepén magatehetetlenül heverő részegekhez a mentőt és végignézhetik, hogy piszkol maga alá az illető. Az éjszakai üvöltözések az utcán, az „emberkedések” a villamoson sokkal inkább ártalmasak a patyolat tiszta lelkecskéjükre, mint mondjuk az az opció, hogy a vasorrú bába megsüti szegény Jancsit.

Megtudtuk tehát, hogy erőszakmentes a mese és ezért egy csatorna díjat kap, holott a mese ereje a siker záloga. Nincs itt zseniális nevelő-oktató munka. Tessenek kinyitni a műsorújságot és rábökni arra az adásra, amelyben ezt fellelni vélik. Tessék! Bátran!

Olyan bátran, mint ahogy a tévé vezetése szorítja magához a „méltán kiérdemelt” díjat.