Miskolc. Teljesen átlagos hétköznap este. Pontosabban késő délután. Egy társasházban.

Helyzetjelentést kaptam családom női részlegének vezetőjétől, hogy az illemhely fókuszban álló fajansztrónja, nyögvenyelősen hajlandó csak teljesíteni kötelességét. Néhány perc múlva újabb jelentés: most már egyáltalán nem. Kérdésemre, hogy darabos szenny lebeg-e a bükki forrásokból fakadó, karsztvízbázisú tartalom tetején, csak elfojtott nyöszörgés és némi káromkodás érkezett válaszul.

Rongyosra dolgozott nap, halálos fáradtság varázsütésre a feledés homályába vész és egyedüli férfiként (?) vettem kézbe a dolgot. Akarom mondani az ügyet, amely nem tűrt halasztást.

Itt és most, pontosabban akkor és ott egy ház – de nem az egyház - sorsa – de mindenesetre nyugalma – nyugodott a kezemben. Ha közömbösen álltam volna hozzá, hamarosan a földszinti lakó – aki szerencsétlenségére pont most költözött be hosszas felújítás után – arcáról fagyott volna le az a bizonyos „révbe értem” mosoly. De szerencsétlenségemre nem vagyok közömbös mások iránt és ez igen gyakran, igen sokba kerül nekem, ha nem is mindig pénzben, de időben.

A pumpa csodákra képes, de most varázsigékkel együtt sem volt alkalmas többre, mint felkavarni az állóvizet. A talpától megszabadított pillepalackkal gerjesztett csodavákuum és örvény együttes hatása sem bizonyult elegendőnek a (gravitációs) mozgásra bíráshoz.

forrás:dugulaselharitomester.hu

Mielőtt teljesen elmerültem volna a „munkában” egy utolsó kísérletet tettem: nemrégen cseréltem zuhanycsövet, amely elég merev – merevebb és tartósabb, mint sok más hozzám igen közel álló(?), velem szimbiózisban működő(?) készség – ahhoz, hogy bedugva a – nem, nem oda – megfelelő helyre, talán, ismétlem talán alkalmas arra, hogy kibogarásszam, ami bebogarászódott.

Magától értetődött, hogy orrán-száján folyt a nem túlságosan tiszta és illatos víz a falba menő cső tömítésénél, ami nem állta ki az örökkévalóság próbáját. Minden egyes pumpálás feltörölhetetlen, felitathatatlan mennyiségű lével borította be a padlót. Mivel közismert a panel svájci óra pontosságú illesztése, alaposan lehetett tartani attól, hogy az alsó szomszéd is részesül a felülről lecsorgó áldásból. Csak annyi vigasztalt, hogy ott is nemrég volt generálfelújítás.

Nem azért létezik egy svéd bútoráruház, hogy ne árusítson kampókat, amikkel edényeket lehet a falra erősített fém sínre akasztani, hogy ne vegyek belőle, legalább két tucatot. Egyiket horoggá alakítva a cső végébe dugtam és rögzítettem másfél méter szigszalaggal. Utána dugtam egyet és még egyet és még egyet. A cső hajladozott erre, arra, de határozottan haladt a vécé méhe felé. Meg sajnos nem akadt benne semmi, ki semmit nem sikerült húzni vele. Bő egyórás próbálkozás után taktikai térfélcsere.

Nem azért találták ki a telefont, hogy ne használjuk, főleg, amikor az öklözés után – előbb kesztyűben, utána már mindegy – fejen állva sem sikerült komolyabb eredményt felmutatnom, de még az ujjaim végével sem elérni, pedig nem parányi objektumról beszélünk. A perem alá akasztható golyócskákat tartalmazó illatosító-fertőtlenítő rácsos biszbasz elszabadult és mivel műanyagból készült, nem láttam esélyt arra, hogy szétázik az idők során. Fel kellett tehát számolni az ellenállást.

Szóval van telefon, van sárga, piros, zöld oldalak, van internetes tudakozó és adva van egy - elvileg – nagyváros, ahol ki tudja miért, azt gondolná az ember, hogy 19.00. óra körüli időben nem áll meg az élet.

De.

Hat duguláselhárítással foglalkozó cég van lajstromba véve. Három fel sem vette, egyik Budapesten csörgött ki és ráadásul annak a honlapnak az üzemeltetője, amely a duguláselhárítókat egy lapon gyűjtötte össze – hiába. Egyik non-stop éppen a gyerek edzésén volt, a másik 30 kilométerre Miskolctól. Maradt egy, aki nem, hát nem, majd reggel, mert hát most nem. Ismerős számának előkaparása a noteszből: Budapesten van – ott fizetnek, nem fizetgetnek a munkáért - reggel tudna jönni. Addigra Apokalipszis, meg Armageddon, felajánlás visszautasítva. És jött a csoda, a megváltó a …

… Tigáz 1000mester (remélem így kell leírni), akit az áthatolhatatlan kólcenteres telefonlabirintus - egyes … kettes ... majd az ötös ... és kettős kereszt ... kezelő jelentkezésére – mindezt legalább háromszor, mert bizony nem jelentkezett az a bizonyos kezelő. Tulajdonképpen nem volt nagy gond, csak lassan bokáig álltunk a trutymóban, de miért lettem volna ideges. Hát még miután sikerült kapcsolatba lépnem a kezelővel! Akkor aztán végképp nem.

Természetesen budapesti szám, természetesen fejtörést okoztam azzal, hogy vidéki vagyok. Megkérdezte a hölgy, hogy rendelkezem-e lakásbiztosítással. Természetesen igen, de nem értettem, hogyan függ ez össze egy rohadt dugulással. Kiderült, hogy az a lakásbiztosítás a jó, ami tartalmaz asszisztencia szolgáltatást. Még mindig nem értettem, hogyan függ ez össze egy dugulással és azzal, hogy saját zsebre menő szolgáltatást szeretnék igénybe venni. Megtudtam, hogy ilyen csak a mesében van, mert ugye az embernek vagy van asszisztenciás lakásbiztosítása és akkor igénybe vehetem a Tigáz szolgáltatását, vagy konkrétan Tigázos szolgáltatási szerződéssel kell rendelkeznem. Felvilágosítottam, hogy ez ebben a formában nem igaz, hiszen pont a napokban hívták fel a feleségemet ezzel kapcsolatban felkészült üzletkötők. Nem hallottunk a Tigáz ilyen szolgáltatásáról. Konzervatív gondolkodásúak lehetünk, ha a gázművektől tisztességes gázszolgáltatást várunk el, mindenféle szerelést nem.

Nemet mondott tehát az imigyen visszautasítható lehetőségre. Ekkor kérdésére elmondták – és én is ezt találtam meg a honlapjukon – hogy sürgősségi hibaelhárítást külön díj fejében természetesen végeznek, csak attól a 30 000 Forintos limittől esünk el, ami alatt a szerződött ügyfeleknek ingyen végeznek javításokat. Tehát, ha évente fizetek néhány ezrest, akkor 30 000-ig külön fizetnem nem kell. Az ezt meghaladó költségeket szerződött félként nekem kell állnom. Ismétlem, valószínűleg maradian gondolkodunk, de nem tartjuk ezt a keretösszeget olyan mértékűnek, amiért érdemes lenne akár egy vasat is fizetni, hátha.

Hogy a történet fonalát el ne veszítsük, ott tartottam, hogy a hölgy lakásbiztosítási asszisztencia szolgáltatáshoz kötötte, hogy küld-e vagy sem szerelőt. Felvázoltam neki azt a lehetőséget, hogy amennyiben lenne ilyen szolgáltatásom, akkor nem őket, hanem a biztosítómat hívtam volna. Erre azt a választ kaptam, hogy végső soron a hívás akkor is hozzájuk fut be, mert a biztosítók „bedolgozó” mesteremberei megegyeznek az ő mesterembereikkel.

Ekkor a padló állította meg az állam. Nem megfeledkezve a nyomasztó tényről, hogy éppen vitorlázunk egy egyre sűrűsödő tengeren, egy utolsó kérdésben foglaltam össze kívánságomat: pénzért küld embert?

A nemleges válasz után elmeséltem neki, hogy ezek szerint a honlapjukon egy merő hazugság szerepel és ugyanezt a hazugságot nem restellik üzletkötőik sem terjeszteni.

Úgy tettük le a telefont, hogy kölcsönösen nem hatottuk meg egymást, ami az ő esetében kissé ijesztően hat.

A társasház ügyeletes vizesét, szennyvizesét felhívtuk, aki szintén nem tudott senkit küldeni, még külön díjazás ellenében sem, mert nem kockáztathatta, hogy miközben nálunk hárítanak el, valahol máshol alapszolgáltatásban foglalt elhárítási kötelezettségük merülne fel. Ezt valahol el tudtam fogadni, de lehet, hogy már csak belefáradtam és beletörődtem, hogy a parkban kell az éj leple alatt természetes szükségleteinket kielégíteni. Még jó, hogy hideg van és kevesen járkálnak az utcán.

Kikértem szakmai tanácsát, ami hatásosnak bizonyult: a csésze lába nem volt lecsavarozva, hanem csak cementbe ágyazva. Hála az égnek a legutóbbi cserénél jelen voltam és emlékeztem a figyelmeztetésre: egy napon keresztül, csak nagyon óvatosan ráülni és nem billegni jobbra-balra.

Tehát, ha billegünk, akkor kimozdul. Miért is kell, hogy kimozduljon? Mert a cső csak így szabadítható ki a falból. Óvatos Fanyüvőként lassan kimozgattam a helyéről a fehér fekete lyukat, magamhoz ölelve kiöntöttem belőle a ki nem folyt tartalmat és máris feltárult az űr, amelynek kapujában megpillantottam a beékelődött a műanyag biszbaszt. Öklendezve eltávolítottam, majd mindent visszatologattam a helyére. A dugulás megszűnt, de a szivárgás – ami ugyan radikálisan lecsökkent – nem, ezért reggelre rendeltem egy vízvezeték szerelőt, aki az utólagos korrekciókat elvégezte, szivárgást megszüntette, és öt centivel hátrább tolta a csészét – mindösszesen háromezerért.

Számos kérdés fogalmazódott meg bennem az eset kapcsán. Mihez kezdtünk volna zubogó, feltörő – lásd megmentett földszinti lakó – szennyvíz esetén? Mihez kezdünk, csőtörés esetén, amikor „csak” a víz árasztja el a fél házat? És a villany? Bár a sötét másra nem veszélyes. Jobb, ha mégis a folyékony példáknál maradok. Betört ablakon beverődő eső? Fóliázás? Zárba tört kulcs? Ajtófelfeszítés? És a modern vasajtók esetén? Folytassam? Felesleges.

Ahhoz már lassan kezd hozzászokni az ember, hogy 20-40 perc alatt ér ki a rendőr, valamivel hamarább a mentő, de ettől még simán kipurcanhat a tag, bár ettől az sem menti meg, ha beér a kórházba, sőt ott lehet, hogy hamarább. Az állami szektor fulladozik, de a versenyszféra? Van egyáltalán verseny? Miskolc nem számít Magyarország dinamikusan fejlődő részéhez, – bár a magyar reformok működnek - de milyen cinikus is vagyok! Talán e régióban van a legtöbb munkanélküli, itt a legalacsonyabb az életszínvonal, a legalacsonyabb a születéskori várható élettartam. Tehát nem egy Eldorádó. Mégis megtehetik, megengedhetik maguknak az itteni szakemberek, hogy egy ekkora terültet lefedetlenül hagyjanak. De úgy tűnik ennek itt már hagyománya van. Elfogadott, hogy hivatali munkaidőn túl nem lehet elérni szerelőt, de olyannyira bevésődött már ez a gyakorlat, hogy ezen valószínűleg meg sem lepődik, fel sem háborodik a mezei bajba jutott.

Ahol nincsenek igények, ott nem hiányzik valami, hanem éppen ellenkezőleg, ott valami nemszeretem ütött tanyát. Ez kitölt egy űrt, betöm egy lyukat, rendez egy rendezetlent, gondolkodásra, problémamegoldásra nem ösztönöz, hanem éppen visszatart tőle. Ez nem más, mint az igénytelenség.