2014. júl 06.

Beérett

írta: Bonyolító
Beérett

Lakástakarékkal kombinált, kedvezményes törlesztésű hitelt vett fel a kollégám. A konstrukció lényege, hogy a tőkét a lakástakaréknak utalja minden hónapban, a kamatot és a kezelési költséget pedig a banknak.

Aztán letelik egy szép napon - ez történt most – a lakástakarék futamideje és az oda befizetett pénzt, és az állam által adható éves maximálisan 72000 Forint (8 év alatt tehát 576 000 Ft) támogatást, valamint a támogatás kamatait és a tőketörlesztést átutalják egy összegben a hitelt nyújtó pénzintézetnek és innentől kezdve már „csak” a fennmaradó és lecsökkentett tőkehátralékot és az ehhez tartozó kamatot és kezelési költséget kell megfizetni, az eredetileg meghatározott hiteltörlesztési futamidőn belül. Előfordulhat, hogy ez csak néhány évvel nyúlik túl a lakástakarék időtartamán, mint kollégám esetében is, aki bízva abban, hogy Mária országában élünk, 10 éves futamidőre vett fel kölcsönt, így béréből, fizetéséből nem is kell többet visszafizetnie két éven belül, mint majd 3 milliót. (8 év alatt talán sikerült 4-et beperkálnia már).

 

Az önakasztásról és a házának felgyújtásáról sikerült nagy nehézségek árán lebeszélnem, de elmagyaráznom neki a fenti képletet, miszerint egy barom volt, mikor anno így vett fel hitelt, már nem.

 

Még habogott, hogy ő jó ügyfél és ilyet nem tehetnek meg vele - hiába kíséreltem meg elmagyarázni, hogy ebben a fejlett demokráciában bármit megtehetnek velünk - úgy érzem nem sikerült megfelelő döntési helyzetbe hoznom. Ezt csak abból gondolom, hogy ismét abban látta a kiutat, hogy köt egy újabb lakástakarék szerződést, illetve a devizahiteles mentőcsomag segítségével, ha ki tudná húzni addig, amíg …

 

null-1188487_180.jpg

forrás:pixabay.com

Megtudtam továbbá tőle azt is, hogy a bankok köcsögök és vénségére hajléktalan lesz, mert elárverezik a házát, amire én csak annyit mondtam megnyugtatólag, hogy ez igen esélyes, de ne essen kétségbe, mert az ingatlanárak a béka segge alatt vannak. Persze ebből nem tudta levonni azt a megfelelő következtetést, hogy a kilakoltatása után még lehet, hogy marad törleszteni valója a bank felé, de hosszú még az élet, őszre is kell hagynom neki némi meglepetést.

 

Annak magyarázataként, hogy miként juthat egy olyan ember, aki világéletében dolgozott, ilyen méltatlan helyzetbe, meg sem kíséreltem felhozni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy 10 éve nem emelkedett a fizetésünk és a gazdaság emelkedő statisztikai mutatóit sem érezzük valahogy a bőrünkön, mert féltem, hogy magába zárkózik és nem elveszíti, hanem beletöri a zárba a kulcsot.

 

Hétköznapi, ócska történet mondhatja a kedves olvasó és igaza is van, mert az. Amiért mégis rögzítésére vetemedtem nem más, mint az a szándék, hogy érzékeltessem milyen rettenetesen buták vagyunk és nem látunk az orrunknál tovább, viszont ezzel fordítottan arányosan vagyunk képesek valamennyi baklövésünket szemrebbenés nélkül valakire, vagy valamire áthárítani csak, hogy némi lélegzethez jussunk két önámítás között.

 

Ha a kollégám tovább vívódott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

 

Ui.: Azóta seggrészeg és disszidálni akar, de nem tudom neki elmagyarázni, hogy azt már nem lehet. Kérem, aki tud segítsen! Szükség lehet altatólövedékre és elfogóhálóra. Bár...!

Szólj hozzá

humor hülye butaság groteszk felelőtlenség