2015. dec 26.

Kicsit túlzottan megváltozott szokások

írta: Bonyolító
Kicsit túlzottan megváltozott szokások

Egy és kettő. Mindhárman „függnek” tőlem. Aztán írtam mintegy ötvenet. Harmadnapra a fele sem válaszolt, ellenben öt-hét „függő” próbálkozott. Természetesen válaszoltam.

Volt akinél egy nap eltolással.Aztán olyan is akadt, aki kritizálta, mert nem volt elég nyálas. Nem csöpögött és nem kápráztatott valami, hamis, negédes bájjal. Persze bennem merült fel a köszöntés a jókívánság küldésének igénye, de nem menekültem el a válaszadás, a kritikai észrevételterhe elől. Csak annyit pattintottam vissza, hogy idén ez volt raktáron, de én még ennyit sem kaptam. Azóta sem érkezett felelet. Nem is fog. Soha. Haragszik rám. Haragszik, mert nem tettem meg vele egykor, amit egy férfi tesz egy nővel, amit ő akart és én nem. Igaz tehát az ősi mondás, „népi” bölcselet. Ha egyszer egy nőnek nemet mondanak..! Hát még ha többször..! Ezért nem gondolta, hogy most lenne ideje a szép szavaknak, most az örömnek. A sértődöttség némította el. Slussz! Szót se többet erről!

Szóval ott tartottam, hogy három. Ez biztosan az elviselhetetlen, kibírhatatlan, unszimpatikus személyiségemnek köszönhető.

megvaltozott.jpg

forrás:bevezetem.hu

Csak azt nem tudom hová tenni, hogy aki nem én vagyok, aki szép, akit kedvelnek, aki nő, akire sokan fenik a micsodájukat, – nem nők - ő miért csak hasonló mennyiséget zsebelhetett be? Neki is válaszoltak, akiket megelőzött.

És akiről elvileg tudomást sem akar venni a világ? Aki árnyékként lengi át saját életét? Akit, mindenki kihasznál, ha teheti? Nos, ő egyet a családtól. És akitől szintén függnek, de jámborabb, csendesebb - és néha sokkal harapósabb és következetesebb – mint én? Ő egyet sem. Érti ezt valaki?

Kitalálták már mit számolgattam a fentiekben? A szeretet (a szeretet, valamiféle különleges emberi érzés, amelyet pozitív értéktartalma emel az érzések piramisának tetejére) ünnepe alkalmából küldött SMS-eket és e-maileket. Képeslapokról, üdvözlőkártyákról már régen nem beszélhetünk.

Nem mertem csak a személyes tapasztalatomból messzemenő következtetést levonni. Nem akartam a kutatást szélesebb körre kiterjeszteni. Ez így érdekes. Négy csaknem egykorú, de eltérő nemű, állású, habitusú, kapcsolati körrel rendelkező személy tapasztalatiba mártottam az ujjamat.

Ne csodálkozzunk, ha egy nap majd nem hívnak, nem írnak, nem nyitják ránk az ajtót! Karácsonykor sem, hétköznap meg pláne. Legfeljebb, ha kell valami. Akkor este kilenckor is, vagy hajnalban és hétvégén és hétköznap és nem foglalkozva azzal, hogy „...bocs, de most külföldön vagyok...”

Mindent megtettünk, megteszünk érte. És most mindenki veregesse meg jobb kezével a bal vállát, balkezesek bal kezükkel a jobb vállukat! 

Szólj hozzá

társadalom bosszúság közöny képmutatás Magyarország