2014. feb 09.

Egy egyszerű hétköznap

írta: Bonyolító
Egy egyszerű hétköznap

Állok a parkolóban. Tipikus hipermarket, tipikus zsúfoltság, tipikus vásárlók, tipikus tömeg.

Vidékre készülök az édeni csendbe és nyugalomba. Próbálom magam erre dresszírozni és figyelmen kívül kívül hagyni az engem oly annyira zavaró nagyvárosi jelenségeket. Behunyom a szemem és álmodni próbálok, amíg a család nagyobb része átesik a szükséges rossz bevásárláson. Csendre vágyom, meg is érkezik kisvártatva helyi menő csávó a szakadt verdájával és a vadonatúj hangtechnikájával.

Ez persze pocsék ízléssel párosul és iszonyú hangerővel. Hirdeti, hogy a gazda nem csak süket, ízlése sincs, ráadásul feltűnési viszketegségben szenved. Valószínűleg utolsó lehetett a tornasorban, rendőrnek nem vették fel, így kénytelen valahogy kompenzálni belső reményvesztettségét. Végre rászánja magát, hogy bevesse magát az üzlet mélyébe. Kísérem szememmel és szalonképtelen gondolataimmal. Már csaknem eltűnik a szemem elől, mikor tekintetem a rokkantak számára fenntartott parkolóban álló szlovák rendszámú autóra téved. Sokáig morfondírozok, hogy felhívjam figyelmét a magyar közlekedési szabályokra, de rá kell jönnöm, annyira szlovákok ők, mint a mellette szintén rokkant-parkolóban álló böhöm nagy terepjárók gazdái.

Eközben egy eléggé rossz arcú ámde szemöldökpercinget viselő koldus keresztezi látó-teremet. Először azt gondolom, hogy kocsikat készül feltörni, de szerencsére „csak” koldul, de ember nincs, aki megszánja. A kocsim orrával szembeni parkolóhelyre egy anyuka gördül be az első ülésen ülő kisfiával. Valami azt súgja, hogy csonka családról lehet szó, ugyanis a fiúcska nem száll ki. Tehát itt nem arról van szó, hogy választhatott a programok közül és ő is vásárolni akart, hanem inkább az otthoni felügyelete nincs megoldva. A fiúcska feje búbja egy-vonalban van az ablaktörlő lapátjával, amiből világosan következik, hogy bőven hátul van még a helye, ha nem is gyerekülésben, de mindenképpen ülésmagasítón. Vajon anyuka mit szólt volna, ha elmesélem neki, hogy amit csinál nem hogy szabálysértés, hanem egész egyszerűen nagyfokú gondatlanság. Minden baleseti statisztika azt mutatja, hogy az a bal első, úgynevezett anyósülésen a legrosszabbak a túlélési esélyek egy frontális ütközéskor. Valószínűleg elhajtott volna, mint egy legyet. Pedig itt az ő szeme-fényéről van szó....

Eszembe jutnak a különféle szalagcímek javuló közlekedési baleseti statisztikákról, meg jogkövető autósokról, megszilárduló állampolgári fegyelemről. Embertelenül sok bírságot szabtak ki az elmúlt években, mióta az objektív felelősség roppant gyors kiszabása szinte napi rutinná vált. Megemelték a helyszíni bírságok összegét.

A szabálysértési eljárásokban a korábbi büntetések többszörösét lehet kiszabni. Számos térfigyelő kamera segíti a pda-kal felszerelt rendőrök , közterületfelügyelők és a jóisten tudja még miféle hatóságok munkáját. Úgy tűnik a statisztika nem helytálló, vagy az emberek ennyire gazdagok, vagy külön élvezik ha szabálytalankodhatnak. Fél óra alatt 3 olyan szabálysértést tapasztaltam, ami akár többszázezer forintos bírságot von maga után és nem is számoltam bele az indulásomkor velünk szembe telefonálva közlekedő kisbusz vezetőjét. Lehet, hogy a vizsgálati helyszín, vagy a vizsgálati módszerem nem volt helyes és a legszerencsésebb, de ha azt mondom, hogy 50 %-kal kevesebbet számoltam volna, az is rettenetesen sok lenne. A mobiltelefont leszámítva – bár nem kellene – minden szabálysértés a másikat veszélyeztető. A másikat semmibe vevő, abszolút egocentrikus létformából fakadt. Ha nem vagyok tekintettel a másikra és zajongok ott, ahol egyébként a város moraja hosszú távon környezeti ártalomnak minősül, ha nem érdekel, hogy mozgáskorlátozott honfitársaim életét megnehezítem, vagy nem érdekel, hogy gyermekem nagy valószínűséggel súlyos sérülést szenvedhet stb., mit várok én, mint állampolgár, szomszéd, közlekedésben részt vevő, vagy éppenséggel szülő??

Mitől remélem, hogy egy biztonságosabb, élhetőbb Magyarország fog születni? Ha látom, hogy egyébként oly sok minden nem, vagy nem elégségesen működik, kezdve az oktatással bezárva az egészségüggyel, akkor miben bízom? Ilyenkor kellene jobban odafigyelnünk egymásra, ilyenkor kellene összetartanunk. Felnőttünk, az állam elengedte kezünket. Segítséget csak korlátozott mértékben kapunk tőle. Hogy mennyire helyes és mennyire értek egyet ezzel, az más kérdés. Egy biztos helyzet van. A helyzetet pedig meg kell oldanunk, mert más nem fogja helyettünk. Ezt pedig csak kellő odafigyeléssel, a másik kölcsönös tiszteletével, megbecsülésével lehet.

Olyan nehéz ezt megérteni?

Szólj hozzá

közlekedés társadalom bosszúság butaság felelősségvállalás felelőtlenség