A Magyar Rezidens Szövetség úgy tesz, mintha a korábbi Büntető Törvénykönyv szerint is ne lett volna büntethető a vesztegetés passzív alakzata is.

A Magyar Rezidens Szövetség kezében jogi és politikai fegyverként is ott volt azoknak az orvosoknak a felmondólevele, akik – nem szeretnék tévedni – 2011, vagy 2012 január elsejével – élesedtek volna be, amennyiben az egyébiránt évtizedek óta megoldatlan, ám megszokott áldatlan állapotok nem normalizálódnak. A normalizációhoz erősen kötődött egyik elemként a fizetések rendezése.

A Magyar Rezidens Szövetségnek fájt, az egyetemi hallgatók röghöz kötése. Nagyon büszke voltam ellenállásukra és nagyon bíztam bennük, hogy el tudják érni azt, amit az arra hivatott politikai erőknek nem sikerült: hátrálásra kényszerítik azt a kormányt, aki 2014-ben az évértékelőjében megköszöni a mintegy félmillió külföldre szakadt honfitársunknak, hogy segítik az itthon maradókat.

A Magyar Rezidens Szövetség akkori elnöke Szócska Miklóssal együtt teátrálisan ledarálta az első letétbe helyezett – persze valójában sem de iure, sem de facto nem tette, tehette, mert egészen egyszerűen nem volt hozzáférése és felhatalmazása más felmondóleveleinek visszavonására és megsemmisítésére – felmondólevelet. Nem tudom mivel vették meg az ifjú „harcost”, de nem lehetett nagyon drága. Az orvosok, ápolók, nővérek és úgy általában az egészségügy (fizetési) helyzete nem javult azóta sem és a röghöz kötést sem oldották fel.

Már az vérlázító volt, ahogyan a kórházigazgatók hatáskörébe utalták a hálapénz elfogadásának gyakorlati kezelését. Nem a törvény, hanem egy közszolgálatért „fáradozó” határozhatta meg, hogy elfogadhat, vagy sem hálapénzt az orvos.

Sehol máshol ilyenre a közigazgatásban nincs példa. Így is eléggé ki volt szolgáltatva a beteg az egészségügynek, de tettek még rá egy lapáttal. Amit az állam nem tudott megoldani, azt rábízta az állampolgárokra. Nem tudom megfizetni az orvosokat? Sebaj! Majd megfizetik az emberek, csak kicsit szemet hunyok a hálapénz elfogadása felett.

Nem tudom megvédeni az állampolgárokat? Sebaj kiszélesítem a jogos védelem lehetőségeit – valójában nem – és megfelelő jogértelmezéssel nem szolgálok. Viszont pökhendi módon hozzáragasztom, hogy: „Majd a bírói joggyakorlat eldönti, felszínre hozza az anomáliákat.” Igaz, hogy ez azt jelentette, hogy az új Btk. hatálybalépésekor senkinek fogalma sem volt, mit kezdjen majd ezekkel a passzusokkal de oda se neki. Itt a jövedéki visszaélést is csak akkor büntetik, ha akarják.(A kiesett bevétel ugyan hiányzik az államháztartásból, de kit érdekel.)

A Magyar Rezidens Szövetség tagjaira és úgy általában minden magyar állampolgárra is vonatkoznak a magyar törvények.

Eleve a kérdésfelvetésük is rossz, hiszen az előre nem kért, de utólag (elvárt) elfogadott hálapénz adásának motívuma ugyanaz: a jobb szolgáltatás, az odafigyelés remélése, magyarán a kivételezés pénzért. Pénzt adok, mert összekacsintottunk, mert éreztem, hogy így ki fogják mosni a szarból anyámat, mert nem lehetek mellette egész nap, amúgy akár felfekvéses is lehetne a gondoskodástól. Pénzt adok, hogy ne remegjen a kezük műtét közben. Nem előre. Nem. Előbb csak kecsegtetem őket, mert ha kiderül, hogy egy csóró, senki vagyok, akitől többet nem remélhetnek, akkor már miért is csinálnák jobban, de ha csak jelét adom, hogy nem lennék hálátlan, akkor már mondhatják nyugodtan, mint a szülészeten mondták, hogy „Ne vicceljen ezzel, (mármint a pénzzel) ma már kávéztam!"

A jogalkotói szándék már hosszú évtizedek óta teljesen világos és ezt a legfőbb ügyész is tudja, aki hangsúlyozta, hogy nem szokványos ez az állásfoglalósdi - és ne is legyen az, mert nem az ügyészségnek kell dönteni arról, mely magatartásokat kriminalizálja.

Az egészségügyben (és bárhol máshol a közszférában) megengedhetetlen a kiszolgáltatottság. Mind a beteg, mind az orvos részéről. Büntetőjogi eszközökkel nem lehet élethelyzeteket rendezni, mert a büntetőjog nem arra való. Érjenek el egy a közszféra egészére érvényes európai szintű béremelést, vagy tegyék fizetőssé az egészségügyi szolgáltatásokat – természetesen a TB-be befizetett pénzek elvonásának megszüntetésével egyidejűleg – valósulhasson meg az öngondoskodás, dönthessem el melyik egészségügyi intézményben kezeltetem magam, versengjenek értem a kórházak és máris eszébe sem fog jutni egyik félnek sem a hálapénz intézménye.

Ha egy rendőr, tűzoltó, pénzügyőr stb. nem fogadhat el még jelképes ajándékot sem, addig senki ne keresse a saját privilegizált, kivételezett útját, hiszen pont ezzel bizonyítja a hajlamát arra, ami ellen síkra száll. Nekik miért ne, ha másnak igen? Ezt a kérdést már eldöntötték. Senkinek sem!

De ők mégis, mert ők...kik is ők?